Ha az elején valaki megmutatja, mi vár ránk, talán el sem indulok… 15-22 km gyaloglás minden nap, a hátunkon az összes 5 napi cuccunkkal, kajával, sátorral (10 – 20 kg), havas tájakon kempingezni a hidegben, potenciális esőben, hóban, fagyban, szélviharban… de végül chilei legjobb élményünkké vált, és az összes itteni tapasztalatunk ellenére Chilét pozitívabb színben látjuk! Egyikünk sem nagy túrázó, persze egy-egy napra szívesen elmentünk korábban sétálni, ezt azért tudni kell.
De ha már lerepültünk, lebuszoztunk a világ háta mögé, összeszedtük magunkat és nekivágtunk!
Bevásároltunk 5 napra (jóformán csak űrhajós kajákat-előfőzött tészták, kínai levesek, na és egy kis banán meg tojás) kibéreltük a szükséges kemping cuccokat, és hajrá!
A Patagónia ( http://hu.wikipedia.org/wiki/Patag%C3%B3nia ) területén található nemzeti parkot a gleccserek formálták olyanná, amilyen most: azúrkék gleccsertavak, völgyek, amelyekből már régen visszahúzódtak a gleccserek, legyalult hegy- és domboldalak, és az egykoron kint maradt csipkés hegycsúcsok. A terület a nevét 3 magas sziklacsúcsról kapta: ezek a tornyai a parknak, azaz a Torresek.
Miután a buszsofőrök nem kapkodtak, így elég későn értünk az „adminisztrációhoz”, ahol regisztráltak minket az esetleges eltűnésünk esetére. Megindultunk az első tábor felé, először hó esett, majd kisütött a nap, úgyhogy egyből tényleg volt pár évszakunk a négyből, ahogy ezt jósolták. Az első holtpont 15 perccel az elindulás után elért minket J, de itt már nincsen visszaút. Csakis előre. Végül is 18 km-t gyalogoltunk, és bár néha nagyon szenvedtünk, gyönyörű helyeken vezetett az utunk – láttunk gleccserfolyót, szabadon hagyott lovakat, Nils Holgerson vadludait és Patagóniára jellemző rengeteg, színes madárkát. Végül egy nagy emelkedő után végül elénk tárult a gyönyörű tó, ahova igyekeztünk!
Így még sötétedés ellenére elértük a szálláshelyünket, felállítottuk a sátrunkat, és jöhetett a várva várt pihenés. Na persze… csakhogy éjjel megérkezett a vad patagóniai szél, és mi pont a szélcsatornába állítottuk fel az új otthonunkká vált sátrunkat. Zéró alvás, sokkal inkább félelem a hangoktól és attól, hogy elrepülünk a helyünkről…
Sosem láttunk még gleccsert élőben, legalábbis nem ekkorát és ilyen fajtát. Hatalmas, de a fokozódó üvegház hatására 3 hét alatt 40 centit is csökken a magassága.
Ahogy közeledtünk hozzá, egyre erősebben fújt a szél, a legközelebbi ponton pedig Dávid szerint kb. 150 km/h sebességgel tombolt, alig tudtunk a lábunkon megállni.
Út közben láttunk kondorkeselyűket is, ami igazi ritkaságnak számít!
Este persze a sátrat nem helyeztünk odébb, ahhoz már túl fáradtak voltunk (22km jóformán időre, tényleg föl-le, patakokon át, sziklák mellett, afféle igazi trekking), reméltünk, hogy már elállt kicsit a szél… hát nemJ Zéró alvás, de már legalább nem féltünk attól, hogy ránk dől a sátor – hiszen ha nem vitte el nap közben a szél, most sem fogja… a brazil haverunk sátrát a helyiek szedték össze valahol, mert az övé viszont sárkányt repült.
3. nap ismét vállunkra kaptunk a 15 – 20 kg-os táskáinkat, és nekivágtunk az előttünk álló 15 km-nek, a következő nagyobb kempingig. Közben útba ejtettünk egy kis hegymenetes kilátót, a cuccainkat a hegy lábánál hagytuk, és feltúráztunk egy másik gleccserig (afféle hegyi és mozgó gleccser keverék), ami közben egyszer a szemünk láttára le is omlott. Amint felértünk a legmagasabb pontra, ahova még volt kedvünk felmenni, iszonyatos látványban volt részünk! Alattunk a messzeségben a kék gleccsertavak, jobbra az omladozó gleccser és balra a gránit csúcsok! Mesés, már meg is érte az egész…
Elkezdtük megközelíteni az 5 napos túránk célját: a Torreseket, most még csak kicsit távolabbról!
Este ismét sátorállítás, kisebb vita, hogy hol is fúj kevésbé a szél… végül nem fújt, viszont hideg volt, reggel deres volt a sátrunk, és alulról szépen lehűtött minket a fagyos talaj.
4. napon az éjszakai fagyoskodásért cserébe egész nap sütött a nap, csodálatos idő, csodálatos kilátás, csodálatos folyamatos felfele gyalogolásJ
Már-már szinte könnyeden suhantunk a túraösvényen, annyira megedződtünk, de egy erőteljesebb emelkedő után mindketten elvesztettük az energiatartalékainkat, viszont kis pihenő, és indulhattunk is tovább.
Sokat kellett mennünk, mert a következő, azaz az utolsó nap kora délután ment a buszunk vissza a való világba, azt el kellet érnünk. Így kilométerben ugyan nem tettünk meg olyan sokat (kb. 15 km), de a vége kemény emelkedő volt ismét, 1000 méterig jutottunk fel – továbbra is nagy súlyokkal a hátunkon. (Ezek az utolsó szakaszok voltak a legfárasztóbbak – energia sehol, és nagyon várod, hogy odaérj, pedig bizony ez is egy 2 órás szakasz).
Ezen az estén voltunk igazán durván outdoorok, olyan kempingben aludtunk, ahol semmi ház, wc, elektromos áram, semmi sem volt a közelben, havas volt az erdő, tüzet viszont az egész park területén nem lehetett rakni, úgyhogy hamar bevonultunk a sátorba, és talán most aludtunk a legjobban…
5 .nap, a csúcs meghódítása. Hajnalban keltünk, hogy véletlenül se késsük le a buszt. Aztán a cuccainkat hátrahagyva megindultunk felfelé. Dávid ezt már hegymászásnak tartotta annyira nehézkes volt az előrejutás – sziklákon át, omló hegyoldal, jéggé fagyott havas szakaszok és persze kemény meredekség – szóval ez hegymászás és kész! J (hivatalosan nem trekking hanem hard walking – hát elég háárrdd)
De végül felértünk és elénk tárultak a Torresek, csak ők meg mi, mesésss… Ezeket a dolgokat igazából nehéz szavakba önteni, még sem vagyunk egy Petőfi Sándor, de annyit mondhatunk, hogy megérte a fáradtságos 5 nap, az egyszer biztos…
Kigyönyörködtük magunkat és irány lefelé… Igazából nem tudjuk eldönteni melyik a rosszabb, le vagy fel? Felfele kőkemény fizikum kell, lefele pedig legyenek jók az ízületeid, ugyanis ahogy súly ránehezedik a lábadra, mindened el kezd fájni… Dávid inkább lefele menne, Zsófi felfele, el lehet dönteni kinek milyen a szervezete! J
Végül megérkeztünk, a buszt is elértük, és minden rendben volt! Juhéjj megcsináltuk, talán mindkettőnk eddigi legnagyobb fizikai kihívását! Akkora adrenalin és boldogsághormon, hogy Zsófi azóta is a túralehetőségeket keresi Dávid nagy öröméreJ
Este vissza a csodás couchoz, gyorsan el akartuk hagyni őket, így másnap reggel indulás El Calafatébe, Argentínába… Adios Chile!
wow, nem semmi.. ügyesek vagytok és nagyon bátrak..vár rátok Argentína :))
VálaszTörlés