Bonito – fürdés az akváriumban

Már éppen kezdtünk hozzászokni a vadonban léthez, hogy ragadunk az izzadságtól, hogy köpködős békák vannak a zuhanyzóban, hogy nappal, amikor meleg van, akkor forró víz van, és este, amikor hideg van, akkor hideg víz a fürdéshez, hogy örökké menthetetlenül koszos a lábunk, hogy minden nap babot eszünk tésztával, hogy ha este lesz, akkor a kemping két lámpája köré gyűlik az össze bogár – ahol mi is lennénk… Szóval ezek után hosszas buszon zötyögés után megérkeztünk a turizmusáról híres Bonito-ba. Eddig még nem értjük, miért olyan híres, mert a túravezetők itt sem beszélnek angolul, bár a túrák kétségkívül jobban szervezettnek tűnnek… Megérkezett a megfogyatkozott kis csapatunk a hostelbe, végre ágy, meleg víz, normális WC, és igen, INTERNEEEEEET. Miután megérkeztünk, mindenki hiánytól remegő kézzel ült oda a hőn szeretett internet és facebook elé, egyből be is jelöltük egymást, és egyre több barátunk van a facebookonJ

Bonito Hostel, átlagos, de gyors internet :)

Első este csak kipihentük a négy napos kemping fáradalmait, másnap pedig következhettek a programok. Felkészültünk arra, hogy Bonito nem lesz olcsó, mert sok turista jön ide, így nem leptek meg minket a magas árak, ügyesen ki van itt találva, hogyan fizessenek többet a turisták. Például Bonitotól 20-50 km-re lévő nevezetességeken végigvezető túra ára nem tartalmazza a transzfer költségét, arra külön szervezet van, akiknek külön kell fizetni. És egyből ketten gazdagodnak meg rajtunk. Na mindegy, nagyon szép dolgokat láttunk… első nap ellátogattunk egy nagy cseppkőbarlangba (Gruta do Lago Azul), aminek az alján egy gyönyörű szép kékszínű tó alakult ki, és laknak ott denevérek is, többet nem tudunk róla, mert ismét csak portugálul mesélték el a sok érdekeset. A denevéreket kézzel-lábbal is el lehetett mutogatniJ Úgyhogy nem tudjuk, mitől olyan nagyon kék a víz, biztos valamilyen ásványtól…

Vigyázzunk a fejünkre...

A mérteket nem adja vissza  a kép, elég nagy barlang volt

Másnap elmentünk a világ állítólag harmadik legtisztább édesvizű folyójához (brazil angolosan „sugar water”J), a Rio da Prata-hoz. A legtisztább patak valahol Mexikóban van, a második pedig szintén Dél-Amerikában, Patagónia vidékén – majd azt is megnézzükJ Nem csak, hogy gyönyörű színe van a víznek, és a látótávolság benne 80méter, de kaptunk snorkel felszerelést, és elénk tárult a valóban nagyon tiszta vizű patak állatvilága is. Olyan élmény volt ez, mintha a saját akváriumunkban úsztunk volna, voltak alganyalók, aranyhalak, és más, hatalmasra nőtt halak, és sok – sok pici, minket kóstolgató hal. Láttunk két, a víz alól, a meder alja felől a patakba áramló forrást is (mint egy víz alatti vulkán). Több km hosszan haladtunk együtt a patak áramlásával, és mindezt egy őserdő közepén, úgyhogy ha éppen már fázott a fejünk, akkor hanyatt fekve keresgélhettünk madarak és majmok után a patak fölé hajoló rengetegben. (A jaguárról már letettünk.)

Annyira jól állnak ezek a felszerelések!:)

 Ez a beszélő típus!

 Halakkal az előtérbeb, Zsófival a háttérben!

 Azt hittem még rajtam van a mentőmellény, így nem sikerült túl jól a bukás!haha

A túra végén olyan igazi brazilosan következett a szieszta a függőágyakban.

Majd még egy kis séta egy papagájlak környékén. Egy hatalmas, több száz méteres kráter (földalatti folyó kimosta a talajt, és egyszer csak besüppedt a talaj) közepén élnek a élénk és sokszínű színű Arara papagájok. 

Ez meg az igazán színes fajta, de ő sem beszélt magyarul

Végre találtam magunknak (Zsófi) egy ott dolgozó lányt, aki beszélt angolul, és végre feltehettem neki a kérdéseimet. Miközben beszélgettünk, ez mászott a lábamra:


Van égető mérget hordozó hernyócska is, ez nem az volt szerencsére...

Közben elköszöntünk a csapatunk többi tagjától, és már csak mi maradtunk a hostelben Azért ennyi elég is volt belőlük… Fukushima és a lengyel lány már kifejezetten nagyon az idegeinkre ment. A lengyel továbbra is megnyert minden kártyajátékot, és mindezt rezzenéstelen arccal, a kis japán meg hozta a nemzete jellegzetességeit, sosem keveredett ellentmondásba. Így amikor bevásároltunk pl. a közös vacsorához, nem mondta azt, hogy ő nem így szereti a tonhalas spagettit (mert persze ezt főztünk a változatosság kedvéért), hanem mosolyogva bólogatott, hogy igen, jó lesz ez neki is, majd elment bevásárolni magának! Vagy kártya közben, amikor lelkesen miféle zenét hallgattunk (Pendulum), nem szólt, hogy ő mást akar hallgatni, hanem kihozta a kis rózsaszín iPodját és bekapcsolta ő is a kedvenc nyekergős számát, így két zene szólt szinkronban 1 m²-en. Dávid pedig, miután megdicsérte Fukushima zenéjét, felhangosította a PendulumotJ Szóval amennyire sajnáljuk sokszor, hogy egyes emberektől el kell búcsúznunk, néha olyan jó mégis ketten maradni ismét.

Akkor szóljon a bizonyos Pendulum, amihez képzeljétek hozzá a csingcsung fejét mikor ráerősítettem a Moczartjára!:)

Harmadnap pedig Campo Grandén keresztül indulás vissza busszal, majd repülővel Rióba, ahol már vár ránk az új couch-unk. Reméljük ő tényleg vár isJ

A brazilok angoltudásáról röviden!