Ha már engedéllyel és engedély nélkül működő helyeket említettünk Nascánál, megérkezve Huacacinaba, az igazi sivatagi oázisba pont szemtanúi voltunk, ahogy a rendőrség éppen lezár egy helyet, ami engedély nélkül működött. Nagyon helyes, nincs több átverés és gyógyszer a kajába keverés majd egy jó nagy lehúzás perui módra...! Nem csak otthon kaphatsz 100 ezres számlát túristaként, és itt legalább még meg is mérgeznek, pofont nem kapsz, de mehetsz a kórházba 3napra! J
Maga az oázis egyébként egy nagyon kicsi kis falu, 4 hosztel, 1-2 hotel, egy mini bolt, gagyiárusok, pár étterem, és mindennek a közepén egy tavacska, amit föld alatti természetes vízforrás táplál, körülötte pálmafákkal! ;) Na meg körös-körül a nagy homokdűnék, amikért mi is jöttünk, igazi képeslap hely... J Nem messze van ám innen a világ legmagasabb homokdűnéje is, 2078 m magas!!!
Igazi oázis...
Már megint ez a fránya EU szabvány megoldások, csak el ne sűllyedjen! :)
Dávid a paradicsomban...
Ahogy megérkeztünk a hosztelbe, egyből beleszerettünk, csobogó medence, pálmafák, pálmafa-tetős bár középen, függőágyak, közben pedig 30 fok, napsütés, éljen éljenJ
6dollár/fő!!! Most akkor lehet olcsón utazni vagy nem?
Zsófi a paradicsomban! :)
Sokan itt voltak már 3-4 napja, itt ragadtak a sztrájk miatt, úgy tűnik, hogy a közeli Nascán kívül máshova továbbra sincsnek buszok. Végül mi is itt ragadtunk 3 napot, de nem a sztrájk miatt, nagyon jó volt itt lenni, ez az egyik hely, ahova tuti vissza szeretnénk térni még... Igazi nyaralás-feeling, napozás, fürdés, evés, kis szieszta a függőágyban, majd kezdődhet előlről az egész, napozás, fürdés, egy jó kis gyümölcsturmix, szenzációs hamburgerek, szóval tiszta paradise! Na de lényeg még nem hangzott el, miért is vonzott ide minket: a sandboard J
Sandboard, ez meg mi?
Hasonló a dolog, mint a snowboard, ugyanolyan a felszerelés, csak keményen kell vaxolni, hogy csússzon a deszka, akár többszöri vaxolás is szükséges egy domboldalon. Erre persze csak második nap jöttünk rá! J Van, aki csak egy sima lapon csúszik, amin mindössze egy láb-bebújó van, és vannak profi boardok is, nekünk persze az kellett, azért még is csak több, mint 10 éve snowboardozunk J
Sandsnowboard
Pucsítás vagy boardozás? :)
Sandsnowboardosok
Dűnekapitány :)
Dűneamazon :)
És mindennek a tetőpontja, hogy buggykkal mentünk ki a „pályákhoz”. Igazi hullámvasút-élmény volt! Bár sokszor leszóltuk már a mindenhol csak fotózó „tipikus túristákat”, mi is kiteszünk magunkért, sok eszünkkel a nagy szélben és homokban is nyomtuk, meg is lett az eredménye, két óra múlva már nem nyílt ki a fényképezőgép, finito! Íme az utolsó fényképeink, a 3. fényképezőnek annyi! J
Dűnebuggy, ment mint az állat... :)
Zsófi mobiljával, ami eddig túlélt minden rablást és természeti csapást, ezzel folytattuk a fotózást, nem hagyjuk magunkat. A minőség persze nem ugyanolyan, de amíg a régit meg nem javíttatjuk, jó lesz ez is.
A sandboardozás buggyzással és a sivatag közepén levéssel együtt felejthetetlen élmény volt! Valóban hasonlít a snowboardhoz, úgyhogy mindketten ügyesek voltunk, Zsófi gyorsabb, Dávid technikásabb, ahogy ez a képen is látható! J
Nagy királyság volt ez...
Dávidnak végül 8 lány tapsikolt egy lesiklása végénJ
A 8 lány, közelit nem rakunk be róluk! :)
Dávid beleszeretett a homokdombocskákba (egyszerűen mindent visz nála, legyen az a világ csodái közé sorolt Iguacu vízesés vagy a mesés Copacabana, nem, a homokdűnék látványa megbolondította! J ), így a következő napok délutánját mindig egy domb megmászásával zártuk, Zsófi eleinte nem akarta, de miután rájött, hogy mennyire egészséges dűnét mászni a süppedő homokban, megcsinálta és végül a tetejéről néztük meg a naplementét – ez már Zsófi kérése volt. J Nem olyan egyszerű megmászni egy homokdűnét ám! Két lépés előre, egy lépés visszacsúszás, miközben sípcsontig süllyedsz. Próbálgattuk, mi a legjobb technika, két lábbal, vagy négykézláb, de a lényeg, hogy kb. egy órát szenvedtünk felfele, de megérte, lefele annál nagyobb élmény volt. Hatalmas nagy ugrások lefele a nagyon nagyon puha, meleg homokba, a másik változatban pedig teljes erővel futás lefelé, néha nagy esések, de még ez is jó dolog ekkora homokban, óriási, néztük egymást ahogy futottunk le, és sírtunk a nevetéstől... Ennyi homokot, elképesztő! Második alkalommal már vittük a deszkát, azzal sem volt rossz lefelé!
Ez még a könnyebbik domb volt!
Azért megszenvedtünk ezzel is...
...mindketten! :)
Aztán gyerünk lefele a helyi lappal! :)
Azért póz is kellett! :)
Dávid utolsó nap is meg akart próbálkozni a felsétálással még indulás előtt, nem tudjuk, miért gondolta azt, hogy délután 2-kor nem lesz tűzforró a homok... J
De akkor lássuk azokat a sokat emlegetett dűnéket!
Lehet a fotók nem adják vissza, de ez egy csodálatos látvány!!!
Közben pedig folytattuk nap közben a programunkat, fürdés, napozás, helyi finomságok fogyasztásaJ A homok amúgy itt is kemény volt, amint jött egy kis szél, minden tiszta homok lett, nem is csoda, hogy tönkrement a fényképezőgépünk. De miért pont a miénk??? Utólag azt is megtudtuk, hogy ezek a homokszemcsék kb. 45 millió év alatt alakulnak ilyenné, hát jó, megdolgoztak azért, hogy beférjenek az objektívünkbe. A mi kis dűnéinkről tudni illik, hogy ezen fognak átszáguldani a Dakar rallysok 2012 januárjában! Újabb cél kitűzve, ezt egyszer látni kell élőben... J
Burger banana! :)
Zsófi relax :)
Ha már itt tartunk, többen kérdezték, hogy mit fogunk csinálni a jövőben, ha most mindent látunk? A válasz nagyon egyszerű és 3 részből áll! Egyrészt, bár hülyén hangzik, szinte semmit sem láttunk még, hatalmas, talán felfoghatatlan méretű országokban járunk (csak egy példa, az egyik kedvencünk, a Brazil Pantanal Magyarország méret, és Brazília 5%-át teszi ki...), amiknek mi kb 10-15%-át láttuk, másrészt természetesen vannak már most kedvenc helyek, amiket mindenképpen meglátogatunk a jövőben is, harmadrészt még rengeteg ország van, amit meg szeretnénk nézni egy-egy kisebb-nagyobb túra során! Szóval várjuk a jövő útjait... J És még egy dolog kedves barátaink, mindenki merjen utazni és merjen ebbe invesztálni, ez pénzben nem mérhető dolog és mindennél többet ér...
A gép megjavíttatásáról közben amúgy kiderült, hogy azért nem is olyan egyszerű... leadtuk a hosztelben a menedzsernek, akiben megbíztunk, ő leadta egy szervízben, ahonnan sokszori rákérdezés után sikerült végül visszakapnunk 2 nappal később, megcsinálni nem tudták, ráadásul nem is ugyanolyan csavarokat tettek vissza, az aksi tartó pöcköt is elfelejtették!!! Óriás kóklerek! J De hát mit is várunk, Dél-Amerikában vagyunk, felejtsétek el az időpontokat, és sajnos azért sokszor a minőséget is, mondjuk szép plázáik nekik is vannak, de ez tudással nem jár együtt...
Ha már fényképek, akkor itt megtörtént az, amiről már sokat viccelődtünk... annyira ritka a magyar errefelé, hogy gondoltuk, ha elfogy a pénzünk, akkor majd 5 solért lehet velünk fotózkodni. J És hát ahogy ücsörögtünk a padon, meg is talált minket egy helyi család. Először azt hittük, azt akarják, hogy csináljunk róluk családi fotót, de miután ölünkbe ültették a kisgyereküket, rájöttük, hogy itt mi vagyunk a lényegekJ
Mindezek az élmények nagyon megnehezítették, hogy elhagyjuk ezt a helyet. Van ahonnan könnyen megyünk, van ahonnan nehezen, és van, ahonnan nagyon nehezen – innen nagyon nagyon nehezen. Eddig ez a 2. ilyen hely, az első Ilha Grande szigete volt Brazíliában! De fel a fejjel, irány az óceánpart!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése