Hoi An, Unesco World Heritage

Nagy reményekkel érkeztünk a pályaudvarra, de ahogyan megláttuk a szerelvényt, minden reményünk porba hullott. Pontosan úgy néztek ki  a vonatkocsik, mint az otthoni vagonok, amik pl. Balatonra mennek, és minden egyes faluban megállnak. Ez volt kívülről. Belülről még rosszabb volt a helyzet, szakadt ülések, a karfa szétrágva vagy szétrohadva, az ülésen lévő kis üléshuzat meg már félig lejőve az ülésekről. Persze mindegy is, hogy a huzat nélküli ülésen ülsz, vagy a huzaton, amit évek óta nem mostak ki.  És itt kell eltöltenünk 15 órát, többet között az éjjelt is! J Egyből megbántuk, hogy nem ágyas kocsit választottunk, de az egyrészt kétszer drágább lett volna, másrészt azt mondták nekünk, hogy ez is szuper kis kocsi. Hát nem tudjuk, mire értették... Azt sem értjük, miért volt bárki is elragadtatva a vietnámi vasúthálózattól... Lehet, hogy itt már annak örülnek, hogy van vonat, és valóban az ország teljes hosszát lefedi. Kétségkívül tök jó dolog, mert Kambodzsában, Laoszban, és kb. egész Dél-és Közép-Amerikában nincsen...

Kicsit szakadt, kicsit csöves, de a miénk! :)

Az elején még volt némi kis reményünk, hogy nem lesz tele a vonat, de végül megérkezett mindenki, fullon volt a kocsi, és nem ám kabinos volt, hanem mind a 40 helyi parasztemberrel egy légtérben helyezkedtünk el.

Kicsit megpakolják a vonatot, olyan nincsen, hogy tele...

Ők pedig hozták a csomagjaikat... zöldségek, gyümölcsök, egyből átható káposztaszag is lett a kocsiban. Annyira borzalmas volt, hogy inkább bele sem gondoltunk, hanem gyorsan elaludtunk, hála Zsófinak, aki ügyesen elspájzolta a repülőn kapott ingyen füldugókat, szemfedőket, stb. Így meglepően jól és sokat is aludtunk, de hátra volt még 15 órából 6 óra nappali utazás. Nagyon igénytelenek ezek az emberek, vagy mi vagyunk túl finnyásak? Volt egy étkezős kocsi, gondoltunk, majd odamegyünk kicsit, ha elegünk lesz a sok emberből a vagonunkban, de vajon ott jobb a helyzet? Á dehogy. A kajamaradék az asztal alá dobálva, még áthatóbb kajaszag, plusz ha cigizel, és megkérdezed, hova hamuzz, teljes természetességgel a földre mutatnakJ

A vagonban pedig már mindenki telejsen otthon érezi magát... az előttünk ülő két bácsika cipőjüket levéve pompáskodva feltették a zoknis büdös lábukat az előttük lévő szék támlájára, így tulajdonképpen a lábuk 5 centire volt valakinek a fejétől, és ez a valaki kb. teljesen természetesen el is fogadta ezt. Na csak a mi székünkre próbálta volna valaki feltenni a lábát, Dávid reggelre eléggé ki volt élezve, ilyenkor nem számít hol vagyunk a világban, az ilyen helyzetekre ugrik azonnal! J

Emellett mi voltunk a fő látványosság, rajtunk kívül nem volt senki fehér ember a vagonban. Szemtelenül néztek, hiába próbáltunk farkasszemet nézni velük, nem kapták el a pillantásukat. J Reggel ugyan felszállt még egy-két nem ázsiai, ez kicsit jóleső érzéssel töltött el minket – nem vagyunk egyedülJ

Készülünk az alvásra :)

Zorró el is aludt, vannak ám eszközök! :)

De végül minden borzalom ellenére megékeztünk a városba, ahova igyekeztünk, ez az utolsó állomásunk itt, Vietnámban. Amiért ezt választottuk sok-sok más lehetőség közül, annak oka, hogy azt hallottunk, hogy szép város, a világörökség része, plusz innen több érdekességet is meg lehet nézni, van itt rom is, tengerpart is, és amit még nem láttunk, márványbánya.

A város valóban gyönyörű, és ez kárpótolt minket az utazás fáradalmaiért. Mintha nem is Ázsiában lennék, hanem valahol egy francia kisvárosban. Kis utcácskák, boltocskák, éttermek, középen folyik egy kis kanális, az utcák mindenhol tele színes lampionokkal, és sok sok külföldivel. Általában azt szeretjük, ha nincsen túl sok túrista azon a helyen, ahol mi is vagyunk, de egy ilyen vonatút után boldogan vegyültünk el közöttük. Sétálgattunk, találkoztunk egy holland ismerősünkkel, akivel még a Mekong Deltán vettünk részt a túrán, vele beszélgettünk, söröztünk, aztán mentünk haza a jó kis ágyunkba végre aludni rendesenJ

Hoi An World Heritage, megérdemli...

Egy kis Franciaország keleten...

Itt van sav és bors! :)

Aranyos kis sétálóuccácskák

Mindenféle művészettel

És gyönyörű kis éttermekkel, kávézókkal, tényleg tiszta Franciaország...

...azért van kelet is! :)

Na, akkor most sem kímélünk titeket, jöhet egy kis folklór! J

Másnap olyan jó Zsodavosan első dolgunk volt, hogy robogót béreltünkJ Ez az igazi szabadság, amikor olyan dolgokat is meg tudunk nézni, ahova csak turista csoportokkal lehet menni, sokkal több pénzért. Plusz ott állunk meg, ahol mi akarunk, egyedi az élményJ Így mentünk el egy közeli romhoz is, a Champa romokhoz.

Tiszta vagányok lettünk a helyi robogós maszkunkban! :)

A Champa birodalom 7. századtól 1832-ig létezett hivatalosan, és magába foglalta Vietnám középső és déli részét. Majd szép lassan a jelenlegi Vietnám északi területeit uraló vietnámok meghódították a birodalmat, egyre több és több részt csatolva magukhoz, míg végül a fennmaradó champa részeket teljesen beolvasztották Vietnámba. Szóval egy letűnt nép romjait néztük meg. Illetve főleg Zsófi nézelődött, Dávid inetllektuális érdeklődését a kőkupacok irányában már ismerjükJ Arról nem beszélve, hogy itt talán elértük a páratartalom/hőmérséklet kombináció leggyilkosabb vegyületét,  ami létezik, álló helyzetben ömlött rólunk a víz és a levegővétellel forró levegőt szívtunk be, nagyon durva volt, ezt egyesek tuti nem bírnák...

Zsófi kedvenc időtöltése, romozgat, nem, hogy rumozgatna! haha, micsoda vicc! :)

My Son romok...

A lokáció nem rossz, az tény...

...de hát van itt még min dolgozni, nem valami nagy szám egy rom ez! :)

Az út, ami a romokhoz oda és vissza vezetett, az viszont már mindekettőnk számára érdekfeszítő volt. Az út végig mezőgazdasági területek mellett vezetett, majdnem kivétel nélkül rizsföldek, vizi bivalyokkal tarkítva – Dávid új kedvenc álltaiJ

Na, azért ez már vietnámias kép, nem?

Lotusvirág, valószínű :)

Na ez már tuti, a gyönyörű vizibivaly! Nagy, erős, jószínben van, jó kis állat ez! :)

Aratás közben...

Az élet, RÍZS

Minden bevetve, egy négyzetcentimétert sem hagynak ki, nagyon okos!

A vietnámiak egyébként is híresek arról, hogy minden területet bevetnek, amit csak lehet, és nagyon kis szorgos népség. Most ezt élőben is láthattuk, mindenhol emberek dolgoztak a csini kis viet sapóban. A nők továbbra sem részesülnek megkülönböztetésben, együtt dolgozik férfi és nő. Talán annyi, hogy amit a nők az erő tényleges hiányában valóban képtelenek lennének eltolni, megemelni, cipleni, az a férfiakra marad. Hagyjuk meg a férfiaknak legalább azt, hogy erősebbekJ Szerencsénk van, most van a rizs-aratás, így egy kicsit beláthattunk a kulisszák mögé...

Nagyon jó kis kép! :) Mit ácsorogtok? :)

Na azért, dolgozzatok! :)

Nők, férfiak egyre megy...

Itt még vannak szekerek, ember által húzott...

Sapec nélkül felforr az egyvized a melegtől...

Az aratás végeztével foltokat égetnek a területekbe, nem tudjkuk miért, valaki majd elmondhatja egyszer nekünk!

Na azért a legsúlyosabb rész marad a férfiakra, de nem a traktorokra...

  Ugyebár ez az előnye a robogó adta függetlenségnek – ha láttunk valamit, megálltunk, nézelődtünk, fotóztunk, kérdezősködtünk. Így botlottunk bele a rizsszemeket szelektáló nőkbe is:

Dávid segít! :)

Rizsszem

Ebben az időszakban mindenhol ezt látni a vidéken az országban...

Na meg őket, a kis édes! :)

Amit még a női egyenjogúság mellett tapasztaltunk, hogy nagyon közvetlenek a nők. Ez azért is említésre méltó, mert az ázsiai nőkre általánosságban a szégyenlősség jellemző, félszegek, visszafogottak, főleg idegen férfiakkal szemben. Kambodzsában például egyenesen külön-külön csoportokban töltötték a nappalokat. Itt viszont közvetlenek, akár egyenesen bizalmaskodóak, de mindenféle hátsó szándék nélkül. Dávid, ha valami vicceset mondott, megcsapkodták, megveregették a hátát, a Mekong Deltás túravezetőnk pedig kekszevés közben minden további nélkül Dávid szájába nyomott egy kekszet, majd nevetgélt egyet, és megpaskolta mindkettőnk térdét. Szóval ilyenekJ

De vissza a mi kis városunkhoz. A rizsföldes, romos túra után jöhetett ismét egy kis városnézés. Nagyon tetszik nekünk ez a kisváros, a hangulata, az utcái, minden. Azt is felfedeztük, miről híres többek között ez a hely: a szabókról. Olcsó, jóminőségű, testre szabott egyedi ruhákat készítenek itt, öltönyt, kabátot, blézert, női divatruhákat, bármit, csak vidd el nekik a képet. És mindez tényleg csak pár ezer forintért. Otthon anyagot nem kapsz ennyiért! Válogathatsz is, minden második bolt egy szabó, van, ahol 4-5 laptop segíti, hogy áttekinthesd a választékot, ami valóban nagyon nagy. Persze nem saját szabásminta, hanem netről letöltött Burberry, Hugo Boss és egyéb neves márkák ruháinak képei. Na ennek nem tudunk ellenállni! Bár igazán szűk a költségvetésünk, főleg így az út harmadik negyede környékén, de ezt nem lehet itthagyni ennyi pénzért! Amúgy is haza akartunk küldeni pár dolgot postán, a szabók nagy része pedig a postázást is vállalja, úgyhogy gyorsan csináltattunk is Dávidnak egy kabátot, Zsófinak egy fölsőt és egy nadrágot. Szkeptikusak voltunk, de volt, amelyik darab már az első próbán tökéletesnek bizonyult, volt, amelyiknek kellett még egy-két próba, de az utolsó napon végül teljes megelégedettséggel csomagoltuk dobozba a friss szerzeményeketJ

Valami ultrahíres híd, ezért is jönnek ide a népek...

Nappal itt is megy a nyüzsi persze...

Ez meg mi a jó...? :)

Na őt ismerjük, a Karate köjök mestere! :)

Sajnos ilyennel végül nem mentük, pedig elég eredeti cucc...

Csak, hogy minket is lássatok, ugye ebből sosem elég?! :D

Továbbra is Unesco...

...és továbbra is Viet Nam

Árusnénje 1.

Árusnénje 2. Na ő már pénzt kért a fotóért, sokat kapott! :)

Hmmm, nagyon jó!!!

Style

Nappal is nagyon kis kedves hely, éde érdemes eljönni!

Volt még egy teljes napunk ebben a városban, amikor is, továbbra is robogó birtokosként, elnéztünk egy közeli tengerparta. Hallottunk már arról, és tapasztaltuk is,  hogy a vietnámi partok gyönyörűek, ezt csak megerősíteni tudjuk. Nem csak a szigetek, de a szárazföldi partok is szépek, tiszták, és a víz pedig sokkal hűsítőbb, mint eddig bárhol Tájföld és Kambodzsa területein – hát igen, ez nem ugyanaz a víz, ez már a Dél-Kínai tenger, nem a Thai, azaz Sziami öböl J

Na, hát nem lehet ez olyan rossz...

Biztos, hogy nem! :)

És ige, gyönyörű, nincs elrontva!

Zsófi lazul

Dávid lazul

Bár nehéz volt a pálmafákat otthagyni, de délután még egy programunk volt, amit nem akartunk kihagyni, a márványhegyek. Óriási resortok mellett vezetett az utunk, hát igen, dinamikusan fejlődik az ország. Ez rossz kifejezés erre a térségre, brutálisan, hamarosan Cancun lesz belőle...

A leendő Cancun...

...már készül és egyáltalán nem viccelnek!

A márványhegyeknél várt ránk az órási márványválaszték. Bár ez is borzasztóan olcsó volt az otthoni árakhoz képest, de ezt már itthagytuk, azért egy 100 kilós szobrot nem tudunk hazaküldeni, bármennyire is jó üzlet lenneJ

Ki a sz... vesz ekkora márványoroszlánt? :)

Márványmárványmárványmárványmárvány

Festik, ez meg mi? Mind1, nem értünk hozzá és nem is lesz ekkora márványsárkányunk soha, ha festett, ha nem! :)

De a hegyek nem csak a márványról híresek, nagy barlangrendszert is rejtenek magukban a csodás kilátás mellett, ami végig buddhista templomnak van berendezve. Ez nagyon igaz ezekben az országokban, bármerre mész, 5 percen belül biztosan buddhista templomba botlasz, vagy legalábbis egy Buddha szoborbaJ

Szép kis barlangok voltak ezeke a hegy gyomrában, de hát Buddha nélkül semmit sem ér az egész..., uncsi már kicsit ez a sok Buddha...

Zsófi, Dannang és a buddhizmus zászlaja

7szintes pagoda

Na, ez ki lehet, még sosem láttuk! :)

A bányáig nem jutottunk el, nem is biztos, hogy oda tursiták bemehetnek, szerintünk ez csak turistacsalogató szöveg. Igazából márvány-vásár. Ezer üzlet egymás mellett, ha csak oda pillantasz, már jönnek, beszélnek, tőlük vegyél! Ki vesz ilyen óriás szobrokat az utazása alatt? Persze Dávid csak vett egy kis márványteknőst, annál a néninél, aki a robogónkra vigyázott, míg mi felsétáltunk a barlangokhoz, hiszen olyan kedves... Szóval megnéztük, amit meg kellett, és egy kis eladói csapdába is besétáltunk, aztán mehetünk is haza! Zsófi amúgy sem érzi magát túl jól, még Tájföldön beszerzett valami alsó légúti gyulladást. Először azt hittük, beszorult a levegő, és csak azért fáj a háta, de mivel nem akar múlni, jöhet egy kis antibiotikumos kezelés. Ha akkor sem múlik el, akkor kénytelenek leszünk orvoshoz menni, de ezt a legvégére hagyjuk – csak ha muszáj. Itt Dél-Kelet Ázsiában egészen más az egészségügy, mint otthon – bár szeretünk az otthonira panaszkodni. Szóval indulás haza pihenni – de ha az ilyen egyszerű volna... A városunk előtt 5 km-re lerobbant a motor, elszakadt a lenkerék szíja J, Zsófi ez nagyon jó, nem az szakadt el, ilyen nincs is J, hanem a szíjhajtás. J Csoda, hogy idáig egy robogó sem robbant le alattunk, elég romos mindegyik. Gondolkodtunk, kitől kérjünk segítséget, de senki nem mutatkozott túl kedvesnek. A közeli, helyiekkel teli étteremből is csak néztek minket, aztán beszélgettek tovább. Na ez a nagy különbség Vietnám és a környező országok között. Szemét ide vagy oda, Kambodzsában 2 perc sem kellett volna ahhoz, hogy valaki odajöjjön, és felajánlja, hogy elviszi egyikünket a városba. Hát itt senki sem jöttJ Végül Dávid betaxizott, és Zsófiért és a robogóért küldte a pasit, akitől a járgányt bérletük. A pasi amúgy rendes volt, meg sem próbált rajtunk pénzt behajtani, még ő kért bocsánatot, helyesJ

Másnap intéztük a ruhák postázását, egy kis francia sütizés, és irány Laosz fővárosa, Vientiane. Direkt alvós bussszal megyünk, elég volt a szörnyű vonatozásból tele helyiekkel. Itt is értek minket meglepetések, bátran mondhatjuk, hogy az eddigi legborzalmasabb utazásunk volt a Hoi An-Vientiane szakasz... J

Viszlát Hoi An és Viet Nam, érdemes volt ide átlátogatnunk, tetszett...