Rinjani, túl a csúcson...

A vulkántúra végül annyira kimerített minket, hogy az élményeinket is már csak itthonról, bizony, MagyarországrólJ tudjuk csak blogra vetni. Bár már sokatokkal találkoztunk és talán egy kicsit illúzióromboló, hogy már itthon vagyunk, azért még sem szeretnénk kihagyni ennek az utolsó nagy élménynek a megosztását. Ez nem azt jelenti, hogy ez az utolsó bejegyzésünk… ;)

Nagyon meg akartunk mászni egy vulkánt, az utunk során már kétszer megpróbálkoztunk ezzel, nem mehetünk haza egy ilyen csúcsélmény nélkül. Azért ha előre tudjuk, mi vár ránk, inkább maradunk a Gili szigetek csábító partjainál. Dávid eleve nem akart még egy ilyen küzdelmet az egy éves út végére, de Zsófinak még bizonyítania kell J

Sokat szemeztünk a Rijanival, nem lehetett kihagyni...

Szóval a Rinjani vulkán… Helyi nevén Gunung Rinjani, 3726 méter, Lombok szigetén magasodik, ez a sziget legmagasabb csúcsa. Gili Airről minden egyes nap láthattuk, a futás mellett lelkileg is hangolódtunk a ránk váró napokra. Nincsen már hagyományos vulkán formája, valamikor sok ezer évvel ezelőtt lerobbant a teteje, azóta inkább csak egy több csúcsból álló hegységre emlékeztet.

Hajnali szépség

A cél közeledik

Három napos túra vár ránk, sátorral, hálózsákkal, és annyi meleg ruhával, amennyit csak össze tudtunk szedni. Nehéz elképzelni itt a 35 fokos meleg nyárban, hogy egy kicsit odébb, a csúcs fele csontig hatoló hideg vár ránk. Elvileg egyedül is meg lehet hódítani a vulkánt, de akkor neked kell mindent cipelned, kaja, sátor, víz, stb. Nekünk voltak „portereink”, helyiek, akik mindent vittek, mi csak a személyes dolgainkat pakoltuk a táskáinkba, ruha, stb. Lehet, hogy a túra egyébként nem a legjobb szó erre a programra. Nevezzük inkább hegymászásnak. Vízszintes szakasz nem sok van, a három nap alatt mindössze két óra volt, amikor nem kellett kemény hegymenetben menetelnünk. Első nap végig felfele, 750 méterről indultunk, és 2500 méterre jutottunk, ami talán nem is tűnik soknak, de higgyétek el, ez igen kemény szintkülömbség .

Lombok vulkanikus partjai

Reggeli 

A reggeli :)

A csapatot már az elején kettéosztották, a gyorstalpalók, és a lassan, de megfontoltan haladók, azaz miJ Így a mi csapatunk végül 9 főből állt, Gábor és Noémi, mi ketten, három német, egy francia és egy holland lányka, akit még az egyik Gili szigetről ismerünk. Na azért mi sem voltunk olyan lassúak, de hát néha azért meg kell állni megcsodálni a tájat! „Slowly but steadily"J

Az első megálló és a csapatok létrehozása

Majd irány a trekkingplálya...

Az út elején még borzasztóan meleg volt, de ahogyan haladtunk egyre feljebb és feljebb, leereszkedett a köd is, megértettük, miért kellett annyi meleg ruhát hoznunk. Hála a sok futásnak, jól bírtuk a kiképzést, nem voltunk fáradtak, inkább a párás levegőben való levegővétel volt az, ami megnehezítette a lendületes felfele haladást. Azért az első nagy pihenőnek nagyon megörültünk.

Az első szakasz még inkább túrázásra emlékeztetett Dávid kedvenc növényzetében a szubtrópusiban

De már itt is minden megtett etap nagy örömöt okozott...

És jöhetett a tea és a pihi

Másnapos holland barátunk :)

Szárítás :)

Felszerelés és a sherpák vagy porterek

 A „porterek” erőnlétén az út során többször is elcsodálkoztunk, hihetetlen, mit nyomnak ezek a csupa csont és izom gyerekek. 30-40 kilót hordoznak a vállukon, fel és le rohangásznak azokon az útvonalakon, amiket mi csak lihegve tudunk teljesíteni, mindezt pedig papucsban, flipp-floppban, esetenként pedig mezítláb. Ha az egyik papucs elszakadt, egyszerűen eldobták a másikat is, és szaladtak tovább. Nem vicc, szó szerint szaladnak. Mi is kipróbáltuk ezt, elképzelhető, hogy így lefele kevésbé terhelik az ízületeiket, az izmokat viszont annál inkább. Így mi inkább maradtunk a mi saját komótos, ízületet rongáló tempónknál J És miután a porterek elvitték a nagyobb pihenőkig a cuccokat, egyből kajafőzés, mert hogy ők főztek nekünk három napig, majd mosogatás, és már rohannak is tovább a következő állomásig. Ott gyorsan sátorállítás, vacsorafőzés, tehát egész nap alig pihennek, nincsen megállás. És persze ahogy ez lenni szokott, abból a pénzből, amit mi a túrára befizettünk, ők, akik a legtöbbet dolgoznak, mindössze a 0,1 százalékát látják csak.

Ezeket a combokat... Ha valaha is szenvedni fogunk sport közben csak rájuk kell gondolnunk...

Nem kell ide Columbia meg Northface...

Ezek az emberek talán nem is emberek

Persze Ramadan ide vagy oda inni még is csak kell...

Meglepő módon a kaja finom volt, instant zacskós leves vagy rizs, de feldobták zöldségekkel, tojással, néha hússal, illetve gyümölcs is mindig volt. Azt inkább ne nézd, hol és hogyan csinálják. A higiénia Ázsiában amúgy sem ismert fogalom, egy hegyen pedig, mindenféle infrastruktúrától távol, felejtsd el a tisztasági szokásaidat. Kapsz egy palack ivóvizet egész napra, ezt sajnálod mosakodásra, kézmosásra használni. A táborhelyeken sincsen zuhanyzó, semmiféle vízvételi lehetőség, nem is tudjuk, miért hívják táborhelyeknek. Úgyhogy fürdés nincsen, Dávidot ez kevésbé zavartaJ Ebből könnyen rá lehet jönni, hogy wc sincsen. Illetve, hogy pontosabbak legyünk, a három nap alatt láttunk három darab kiépített pottyantós wc-t, ebből kettő használhatatlanul tele volt sz…va. J Jogos a kérdés, de hát akkor mit csinálsz, ha rád tör a szükség? Maradnak a fák és bokrok, a könnyebb és a komolyabb dolgokra is! Nem is lenne ezzel akkora gond, de gondoljunk csak bele, naponta 100-200 turistát indítanak fel a hegyre hosszú évek óta, ugyanazon az útvonalon, elég sok salakanyagot kitermeltek ezek a csoportok már! Ha ezt egy idővonalon elképzeljük, akkor tulajdonképpen egy nagy trágyadombon gyalogolszJ Mindenfele az úton wc papírok tűnnek fel a szép zöld természetben, a nagyobb pihenőhelyek pedig kifejezetten gusztustalanok ebből a szempontból. A helyi erők képtelenek tisztán tartani a területet, hiába nemzeti park. A főzőcskézésekből visszamaradt hulladékok, keveredve a wc papírmaradványokkal, meglehetősen kiábrándító képet festenek. Na és hát itt, mindezen baktériumoktól és vírusoktól hemzsegő szemétdombon főzik az ebédünket, miután puszta kézzel magukba tömték a saját adagjukat. Közben pedig a földön kotorásznak, ami ugye tele van wc papírral…. Brrrrr…. Noémi már az első étkezés után rosszul volt, és örök barátságot kötött a túraútvonalat övező zöldellő bokrokkalJ Dávidon csak a harmadik nap hajnalán jelentkeztek a tünetek. Hát csoda, hogy nagyobb bajunk nem lett, mert ezek a körülmények tényleg nehezen viselhetőek. Az első napi sátortáborunk is hasonló paraméterekkel rendelkezett. Gyönyörű kilátás, mesés természet, lélegzetelállító tájkép, mindez a wc papírok kellős közepén, wc lehetőségek teljes hiányában. Itt ráadásul még fák sem voltak, a legmagasabb fűcsomók is max. térdig értek. Hova guggoljunk? Így ha jót akartál magadnak, megvártad, míg leszáll az éj, és mindenki nyugovóra térJ Voltak olyan csapatok, akik mobil wc-t is cipeltek magukkal, ami nem más, mint egy sátoranyagból felállított paraván, amit egy földbe ásott gödör köré húztak fel, majd amikor a csapat tovább indult, a gödröt betemették. Miért nem tudja ezt minden csapat megtenni? Tényleg gusztustalan és felháborító, hogy így tönkreteszik a környezetet.

Az étterem konyhája :)

A szakácsok és a kicsit kételkedő Dávid

Egy másik megálló és a rengeteg szemét...

Azért ne csak a rossz oldalát vegyük a dolgoknak, mindezek közben gyönyörű helyen voltunk, valóban!

Tiszta Alpok...

A köd is megjött Zsófi nagy örömére

Ahogy mész feljebb úgy változik az éghajlat és a növényzet

Na meg a meredekség...

Jetiknek ez könnyen megy

Shreknek nehezebben :)

De egy ilyen útvonalért meg kell szenvedni, lehet pénz a zsebedben,ide nem hoz fel senki, szenvedj a szépségért!!!

A felhők fölöttről követhettük nyomon a lenyugvó napot, míg nem a felhők alá nem bukott, majd az éj leszálltával a felhők is eloszlottak, és elénk tárult a telihold fényárjában Lombok és a környező szigetek, láttuk a mi Gilinket is. Sokat azért nem gyönyörködtünk, a nap letűnésével megérkezett a beharangozott masszív hideg is, fagyos szél, és hát nem ehhez szoktunk az elmúlt hónapok hőségében. A sátor sem meleg, nem is kényelmes, de legalább szélvédett, a mi kis kuckónkJ

Kicsit megzuhanva az első nap után :)

De hát egy ilyen telekért tenni kell!

National Gegraphic by Zsodav yeye

2500m

Naplemente a nap szemszögéből :)

Alul Gilik, felül Bali vulkán

A vulkánmászók 

A második napra kicsit megfogyatkozott a csapat, Gábor és Noémi visszaindultak Gilire, teljesen érthető a dolog, minek itt a hegyi hidegben menetelni felfelé a napon sütkérezés helyettJ Dávid is ezerrel ment volna velük, de hát Zsófi csak nem tágít…

Ez a nap sem volt könnyebb az elsőnél, először egy kicsi hegymenettel kezdtük a reggelt, ez még a jó része volt. Rövid idő alatt egy csodás kilátóhoz érkeztünk, előttünk a három nap végső célja, a csúcs, még csak a messzeségben, alattunk pedig egy réges-régi kitörés nyomán kialakult krátertó. Ebben egy kis vulkán, ez az egyetlen füstölgő rész, ami arról árulkodik, hogy Rinjani még nem adta fel. Ezekért a pillanatokért túrázunk…J

Rinjani jobbra, Rinjani tó vajon merre? :)

A végső cél olyan közelnek tűnik...

Na, ez már tényleg olyan vulkános, amilyenre vágytunk

Az utoljára kitört és még ma is füstölgő vulkán a vulkánban, azaz vulkánkid :)

A csapat

A félcsapat

Innen egy két órás lefele gyaloglás következett. Aki már túrázott meredek terepen, tudja, hogy sokszor nem is a felfele gyaloglás a leggyilkosabb, hanem a lefele menetel. Ilyenkor nem csak az izmok dolgoznak, hanem sokkal nagyobb munkában van a lábfej és a térd is.

Azért csak elértük az alattunk 1000 méterrel fekvő tavat, ami messziről nagyon gyönyörű volt, de tekintve a terület higiéniai körülményeit, nem meglepő, hogy a tó sem volt kristálytiszta. Ebbe biztosan belejátszik a tény, hogy mégis csak egy vulkánról van szó, de a lényeg, hogy a tó partjainál fél méteres sávban sárgás fehér hab húzódott, melyben itt-ott felbukkantak döglött haltetemek is. Többen a fagyos vízbe vetették magukat, mi inkább kívülről osztoztunk a többiek örömében.

A gyilkos lefele...

Itt valahogy senki sem tud vagy nem akar rohanni, így kialakul egy jó kis vonat...

Már egy ezrest ereszkedtünk, a növényzet megint más, csak a tehenek hiányoznak!

Rinjani minden szögből szemez velünk

És végre elértük a következő etap végét

Megint megérte a látványért

Aki szerint nem jelentkezhet egy pofonért Dávidnál! :)

A krátertó élményei után következett egy következő program, a termálfürdő. Vulkánok környezetében szinte mindig találhatóak meleg vizű források, melyek a sziklák kis medencéiben összegyűlve remek tisztálkodási lehetőséget nyújtanak a zuhanyzó nélkül maradt túrázóknakJ Azért ez a termálvíz nem teljesen olyan, mint ahogyan azt mi nyugati fejjel elképzelnénk. Nincsenek kiépített medencék vagy merülők, valóban a sziklák formálják ad hoc módon a csobbanási lehetőségeket. Nem csak hogy kiépített medencék nincsenek, de semmi más sem, még egy árva öltöző sem, így az ügyességedre van bízva, hogy hogyan bújsz bele a fürdőruhádba a helyiek árgus pillantásainak kereszttüzében. Aztán irány a lábmosó méretű pocsolyába, a kétes eredetű meleg vízbe a többi 20-30 másik túratársaddal. Na hát mi ezt is kihagytukJ A fentiek miatt is, meg hideg is volt. Azért sok mindent bevállaltunk az út során, sok mindent teljesítettünk panaszkodás nélkül, de azt meg kell jegyeznünk, hogy ebben a három napban nagyon a komfortzónánkon kívül voltunk! A második nap felétől kezdve ráadásul már csak forrásvizet kaptunk, másfél napra való palackozott ásványvizet bírtak csak felcipelni magukkal. A többit helyben keresték meg. Dél-Amerikában a természetvédelmi övezetekben bárhol gondolkodás nélkül ittunk a kis patakokból. Ázsiában és Indonéziában egyáltalán nem így vagyunk ezzelJ Egyrészt amíg wc-nek használják az egész hegyoldalt, addig rengeteg baktérium szivárog a földbe, elérve a forrásvizet is. Másrészt mégis csak vulkánon vagyunk, nem tudjuk, mennyire egészséges egy vulkanikus forrásból inni. Mindegy, mást nem tudtunk tenni, ez volt és kész…

Lake brake

Talán a hegy egyetlen klotyója, Dávid betámatta :)

Jöhet a következő fincsi kaja :)

Csapatunk, jobbra meg a vezetőnk

Ránk fért a pihi rendesen...

A tájjal azért nehéz betelni

Arányok...

Rudas gyógyfürdő :)

Cinetrip, amit kihagytunk ...

A második nap délutánján kemény hegymenet várt ránk ismét, két órán keresztül csak meredeken felfele, a tótól a megmászandó csúcs lábáig. A végére már minden erőnk elhagyott, egy dolog tartotta bennünk a lelket, állítólag lehet venni Coca Colát a táborhelyenJ A nyál is összefutott a szánkban az édes mesterséges lötty gondolatára, ami majd szépen szétmarja a forrásvízből a gyomrunkba kerül összes bacit és vírust. És iggggeeeeen, megcsináltuk, eljutottunk két lábon a táborhelyig, és még épp időben, hogy az utolsó két kólás dobozt megvegyük, persze csúcsárakonJ Jól mehet a boltosnak a sora, éhbérért felhozatja a cuccokat a porterekkel, majd itt négyszer annyiért eladja – persze megint csak nem az gazdagszik meg, aki megdolgozik érte!

Azannya...

A ködből néha kikukucskált a szemközi 3000-es csúcs is

Hollandus magához térve :)

Ezzazzz Coca Cola

A második bázis sem néz ki rosszul

Ez már valói vulkanikus talaj

Kezd mindenki elfáradni

Még Zsófi is, na neee, ilyen létezik? :)

És jönnek a sérülések is...

Dávid peace :)

De gyorsan magához tért, hisz jön a vacsi :)

Zsófinak ez estére a "klotyó" maradt a legjobb barátja :)

Naplemente 2700-ról

A hangulat ebben a táborban is különleges volt, misztikus környezet, a leereszkedett ködtől nem látsz semmit, de sejted, micsoda mélységek terülnek el alattad, és sejted valahol a fölötted magasodó csúcsot is, ami másnap ránk vár. Hideg van, de lobognak a vacsora főzésére csiholt tüzek, készül a forró tea, és a nap teljesítésének élménye után már az sem érdekel, hogy a föld itt is wc papírokkal van kiparkettázva, és az egyetlen wc szintén használhatatlanságig telesz…vaJ Óriási kérdés számunkra, hogy hogyan oldják meg a wc-zés kérdését a Himaláját megmászó csapatok? Ma este kifejezetten korán igyekeztünk elaludni, másnap nem kevesebb, mint hajnali kettőkor kelünk, hogy még időben elindulhassunk a csúcsra, ahonnan a tervek szerint megtekinthetjük a napfelkeltét.

Tudtuk, hogy ez a harmadik nap lesz a legkeményebb, de végül az események minden képzeletünket felülmúlták. Kezdjük az elején. Hajnali kettőkor kelés, már önmagában borzalmasan hangzik. Normális ember ekkor tér nyugovóra. Majd egy gyors teázás, reggelit nem adnak, nincs időd megemészteni, és nem akarják, hogy emésztési problémáid legyenek az intenzív testmozgás következtében. Akinek nincs, adnak zseblámpát, és már mehet is a menet. Dávidnak eleve semmi kedve nem volt erre a túrára jönni, csúcsot mászni még kevésbé, titkon az utolsó pillanatig remélte, hogy Zsófi meghátrál. De nem, Zsófi kitart, Dávid meg nem maradhat szégyenben, ha Zsófi megy, neki is mennie kellJ Így hát egy-egy zseblámpával a kezünkben nekivágtunk a csúcsnak. Egy ideig még egészen együtt volt a csapat, mint egy normális csapat, élen a vezetőnkkel, aki tudja, hogy merre kell lépni a korom sötétben. Mert oké, hogy van zseblámpa, de honnan tudod, hogy melyik kis láva-csapáson haladj tovább? Viszont már a legeslegelején szétszakadt a csapat, a vezetőnk a leglassabb lánnyal teljesen lemaradt (végül vissza is fordultak), így tulajdonképpen ketten maradtunk, és csak a sok szentjánosbogárként vibráló messzi zseblámpásokból próbáltuk megérezni, hogy merre az arra. Sokan egyébként el sem indultak a csúcsra, békésen szundikáltak tovább a sátorban – van eszük – mondá vala DávidJ

Na ezért jön mindenki, de minek ez??? :)

Dávidnak továbbra sincsen semmi kedve jönni, rosszul is van, a forrásvíz és wc papír dombok való főzőcskézés megtette a hatását, hányinger, és szaporafosás. J Végül nem tudjuk, hogy csak azért is tovább jött, mert ha Zsófi megy, akkor ő szégyenszemre nem fordulhat vissza, vagy a B verzió szerint féltette Zsófit, és a rosszullétét legyőzve a férjek legjobbjaként fogát összeszorítva, de jöttJ Na jó, a rosszullét súlyosságát jelezve egyszer végül visszafordult, el is búcsúztunk egymástól, de Dávid hamar rájött, hogy itt a sötétben visszamenni sem könnyű, talán még veszélyesebb is, mint felfele. Hát így telt három és fél óra, folyamatos felfele menetelés, nem nagyon álltunk meg, mert akkor lekéshetjük a napfelkeltét, márpedig ez a lényeg. Továbbra is korom sötét, csak a zseblámpa által bevilágított kis fénykör van a lábaid előtt, felettünk a csillagok és a hold (ez amúgy nagyon megfogó látvány ilyen magasságból!!!), jobbra hatalmas sziklák, balra alattunk a szakadék – bár ezt ekkor még csak sejtettük, napfényben, már lefelé, láttuk meg a veszedelmes mélységet, amely mellett olykor-olykor csak fél méterre haladtunk el. A talaj sem a barátunk, süppedős vulkanikus kavics, az a fajta, amin ha három lépést haladsz felfele, egyet tuti visszacsúszol. Közben pedig tombol a csontig hatoló jeges hegyi szél, levegőt venni is fáj, kesztyűként egy pár zokni szolgál. Már ha egyáltalán tudsz levegőt venni, mert ne felejtsük el, lassan 3000-3500 méteren vagyunk, ritkul a levegő. Pár lépés előre, majd csak meg kell állni, hogy megnyugodjon a légzés. Így szenvedtük fel magunkat lassan, de biztosan 3600 méterig, támogatva egymást a semmi közepén. Dávid szitkozódik, Zsófinak az orra vérzik, szétmarta a vulkanikus por, amit már két napja lélegzünk be folyamatosan a hegyen, amikor az előttünk haladók szépen felverik. Később látható lesz a képeken, videón, ez a por költözött be a kameránk lencséjébe is. Nem mi vagyunk az egyetlenek, akiket megvisel a vulkánmászás, az út során láttunk több csoportot is kuporogni egy-egy nagyobb szikla szélvédett árnyékában. Na igen, és itt jön az egyik sarkalatos pont, amit később nem haboztunk a szervezők szemére is vetni, ők csapatban voltak! Nekünk még vezetőnk sem volt, aki mutassa az utat, aki szóljon, hogy ok, még egy óra van hátra, most megállunk 10 percre pihenni, és aki mondjuk hozott volna valami kekszet, hogy el ne ájuljunk itt éhgyomorral. Az útikönyvek szerint a három napos túrát egyedül is megcsinálhatod, de a csúcstámadáshoz mindenképpen csatlakoznod kell egy csapathoz, mert veszélyes. Mi ezért fizettünk háromszor annyit a túráért, végül is megcsinálhattuk volna egyedül is, egy darab porterrel, aki csak a mi cuccainkat viszi. Ami a legviccesebb volt, hogy már egészen fent egy túravezetőt is láttunk a földön feküdni, begubózva a hálózsákjába (amit az úton felfele kabátként is használt), kiderült, hogy ő is rosszul van, a gyomra… Ezért lefeküdt kicsit, hogy jobban legyen. Jó kis túrás körülmények ezek a vízzel meg kajával együtt, ha már a helyieknek is megárt! 3600-on végül tényleg külön váltunk egymástól, Dávid itt már végérvényesen kijelentette, hogy innen egy lépéssel tovább sem megy feljebb. Eddigre már a közelgő napfelkelte fényei is vetettek egy kis világosságot az útvonalunkra, így biztonsággal lehetett tovább haladni. Innen már Zsófit követhetjük: a csúcs felé már sokkal nehezebb volt, egyedül szenvedni mindig nehezebb, és itt jött a legmeredekebb szakasz, egyre erősebb és jegesebb szél, folyamatos visszacsúszások a homokos kavicsok között, és az egyre fogyó oxigén. Percenként feladtam, közben a nap is feljött, inkább mennék vissza Dávidhoz, de basszus, ha már 4 órát szenvedtünk, most már végig megyek. Legalább kettőnkértJ Ekkor láttam meg a holland barátnőnket kicsivel előttem, ez erőt adott, és megszületett a végleges döntés, igaz, a nap már felkelt, de csak elmegyek a végéig. Ez után már nincs semmi dráma, feljutottam, ezért csináltam, fantasztikus érzés, mintha a világ tetején állnál, tiéd a hegy. Azt hiszem ezek a csúcsérzések azok, amik aztán feledtetik az összes odáig vezető szenvedést és kínlódást. Megcsináltam, végre egy vulkán tetejénJ

Kőkeménnyé vált a terep...

És amivel csábítják az embereket, napfelkelte 3600-ról

Lassan világossá vált hol is vagyunk...

Az utolsó etap, amit Dávid feladott, de égő! :)

A fosás még a vezetőket is ledöntötte, így megbocsájtunk Dávidnak!

Zsófi első pillanata a csúcson

És a csúcstárssal...

3726m

Vulkán

Amit Dávid soha nem láthatott...

Lefelé hamarosan ismét összefonódnak a szálak, Dávid egy nagy szikla tövében, szélvédett helyen várta Zsófit, nem hagyhatja magára egy ilyen veszélyes hegyenJ Innen már együtt ballagtunk lefelé, és most végre lehetőségünk nyílt megcsodálni a tájat is, amerre felfele jöttünk.

Na igen, azért látszik, hogy itt akár rosszul is elsülhetnek a dolgok. Dávidnál már itt végleg elszakadt a cérna, egyszerűen „átbaszták”  J

:)

Ha rossz helyre lépsz...

...könnyen meghalhatsz...

...

...ugyebár!

Mi szerencsére túléltük! 

Zsófi és a kedvenc "merengek" póz

Volt mit nézni...

És mostanra minden világossá vált, hogy merre is jártunk...

Hű társaink!

Bár sokan ismerjük Dávid hirtelen haragját, most igazat kell neki adnunk, ezt nem így kellett volna megszervezni. A csúcsra világosban lenne szabad felindulni. A napfelkeltét a táborhelyről is gyönyörűen látni. Ez az egész vulkántúra négy napos kellene, hogy legyen, három nap alatt nagy szenvedések árán teljesíthető csak. Mert hogy miután 4 és fél óra felfele és 2 és fél óra lefele gyaloglás után visszaértünk az alaptáborba, még innen le is kellett aznap jutni a faluig, ahova a kisbusz jön értünk, ez még 5 és fél óra gyaloglást jelentett, lefele. Ha ezt mind összeadjuk, ez végül 12-13 óra gyaloglás a meredek vidéken egy napra úgy, hogy hajnali kettőkor keltél. Ez nagyon buta megoldás. Csak hát a négy napos programot sokkal nehezebb eladni azoknak a turistáknak, akik csak pár hétre érkeztek Indonéziába nyaralni, ezért inkább fizessenek a három naposért.

Nos tehát az alaptáborba való visszaérkezésünket követően pontosan 15 perc állt rendelkezésünkre, hogy végül együnk és pihenjünk – annyira kivoltunk, hogy még az evés is nehezen ment, majd indulás lefele az előttünk álló 5 és fél órás lejtőn. Nagyon kifárasztott minket a csúcstámadás, lefelé estünk-keltünk, erőnk sem volt megtartani magunkat. Dávid kivan, de arra még van energiája, hogy percenként elismételje, szó szerint idézzük, elnézést: „az egész egy nagy átbaszás”. Jelen állapotában bárkibe belekötne, mindenkinek elmondja, hogy mekkora egy „átbaszás” az egész, de nincs kivel vitatkoznia, mindenki egyetért vele, így mérgében az út menti fenyőket püföli a sétabotjávalJ

A tábor és a klotyók! :)

De irány lefele, Rinjani a gépünket kicsinálta!

Dávid dühösen lefele, sokra ment vele! :)

Még egy utsó vulkanikus látvány...

Végül eljöttek a rétek és madarak...

Végül csak leértünk, ismét a Coca Cola tartja bennünk a lelket. Akik nem fanatikus csúcsmászók, azok inkább maradjanak a Giliken. Örülünk, hogy megcsináltuk, de sose többet újra! Kisbusszal és hajóval estére ismét Gili Airen vagyunk, és hogy újra itt vagyunk, olyan, mintha az egész elmúlt három nap igaz sem lenne, mint valami félig rossz álom. Hiszen itt vagyunk ugyanabban a szobában, ugyanabban az ágyban (ágyban végre!!!), ahol három estével ezelőtt. Na azért a testünk jelzi, hogy ez nem csak álom volt, annyira fáradtak vagyunk, hogy még a kedvenc éttermünkig sincsen kedvünk elsétálni, mert az legalább 700 méterre van!!! Így a közvetlen szomszédba vánszorogtunk csak át, de még a 10 méter is fájtJ

A csapat

És egy újabb barátra tehettünk szert...

Még pár napot töltöttünk a Giliken, kipihentük a vulkánt és az ott szerzett gyomorbajt. Még napokig nehezen ettünk, csak óvatosan, mert minden nagyobb étkezés után ránk tört valami féle hányinger, végül Zsófi is megérezte a vulkánvíz áldásos hatásait :P Jó pár nap kellett, hogy regenerálódjunk, de legalább a legjobb helyen voltunk erre a célra.

Afterparty :)

Vissza a kedvenc sállásunkra

És jöhetett az indonéz hawai ;)

 Mindehhez minden reggel úgy keltünk, hogy kisétáltunk a partra, és vetettünk egy büszke pillantást a Rinjani csúcsaira, ott jártunk...J